Devizahitelesek, akik egy fillért sem látnak az elszámolásból

2015.04.16. Releváns

Már kevesebb, mint két hetük maradt arra a bankoknak, hogy postázzák a devizahiteles elszámolókat. Ugyan még sok levél vár a feladásra, sokan már kézhez is vették az értesítőjüket. Van olyan ügyfél, aki egy fillért sem fog látni az elszámolásból. Kinek jár egyáltalán pénz?

Ahogy közeledik a banki elszámoló levelek kiküldésének határideje, úgy kapja meg az értesítőt egyre több devizahiteles. Van, aki jól járt, van, aki rosszul, de a többség örül, hogy egyáltalán kap vissza pénzt

A többség örül, hogy kapott pénzt

Egyik olvasónk például majdnem kétszer annyit kapott vissza, mint amire számított:
1,3 millió forintról induló svájci frankos személyi hitelem 8 év után még mindig 950 ezer forint tartozást mutatott 1 hónappal ezelőtt. Elszámoló levelet még nem kaptam, de az OTP bank ott jártamkor közölte, miszerint a tőketartozásomnak több, mint felét jóváírták, tehát kb 550 ezer forintot csökken a tartozásom. Természetesen örültem a jó hírnek.

Volt olyan autólízinges, aki szinte fillérre pontosan annyit kapott vissza, amennyire számított. A 2007-ben felvett, 1,85 millió forintos kölcsönön 1 százalékos kamatemelést hajtott végre a bank. A fix törlesztőrészlet miatt egyfajta gyűjtőszámlán 900 ezer forint halmozódott fel, amin most 680 ezret jóváírtak, így jelentősen csökkent az adós tartozása.

Euróban felvett szabad felhasználású jelzáloghitelem volt, amit tavaly végtörlesztettem. A levelezési cím változása miatt mentem be a bankfiókba, ahol érdeklődtem a visszajáró pénzről. Az ügyintéző közölte, hogy akiknek a hitele már elszámolásra került, azoknak már jóvá is írták és felvehetem a pénzt. 68 ezer forinttal távoztam. Többre számítottam, de ez is jól esett – írta egy tipikus euró alapú hitelt felvett ügyfél.

Egy olvasónk több hitelről is beszámolt, amit vagy ő maga, vagy ismerősei vettek fel:
• Egy 450 ezer forintos hitelösszegű, svájci frank alapú személyi kölcsön után160 ezer forintot kapott vissza az ügyfél
• Egy 1,5 milliós svájci frank alapú kölcsön után szintén az összeg közel egyharmada, 480 ezer forint járt vissza
• Egy 1,2 millió forintos, 2007-ben felvett hitelre a bank 320 ezer forintottérített vissza (tavaly járt le a 7 évre felvett kölcsön)
• Szintén 2007-ben, 7 évre felvett, svájci frank alapú kölcsön után egy másik banknál 1,2 milliós hitelösszeg után 377 ezer forintot téríttettek vissza az ügyfélnek

Az olvasónk arról nem számolt be, hogy elégedett-e a visszatérített összegekkel, azonban az látszik, hogy a kölcsönök után a felvett hitelösszeg nagyjából egyharmadát kapták vissza a bankjuktól.

Nem mindenki örült a jóváírt összegnek

Még nem kaptam levelet, de telefonon megkérdeztem, hogy mi a helyzet. A 2005-ben lakásvásárláshoz igényelt deviza alapú hitelem van, ami 6,9 millió forint hitelösszegű, 20 éves futamidő mellett. Eddig 7 millió forintot fizettem vissza a banknak. Ugyan a hátralékom és a gyűjtőszámlám eltűnt és a tartozásból is jóváírtak 1,6 millió forintot (összesen 2,6 millió forintot írtak jóvá), mégsem vagyok elégedett. Még mindig 7 millió forinttal tartozom a banknak, többel, mint amennyit felvettem – írja egy feldühödött olvasónk.

Van, aki egy fillért sem kap vissza

Egy olvasónk panaszkodott arra, hogy hiába járt le a hitele (fix törlesztőrészletű kölcsön) a futamidő lejárata után újabb hitelt kellett felvennie, hogy törleszteni tudja a fennmaradó adósságát.
Így összesen négyszer annyit kell visszafizetnie, mint amennyit felvett, a bank elszámoló levele szerint mégsem jár neki vissza egy fillér sem.

Kinek jár visszatérítés?

Az olvasóink többsége arról érdeklődik, hogy neki jár-e visszatérítés. Ezt azonban a kölcsön minden részlete nélkül nehéz megmondani, ezért aki bizonytalan, annak érdemes a bankjához, vagy a jegybankhoz fordulnia információért. Azonban alapvetően elmondható, hogy az alábbi devizahiteleseknek nem jár visszatérítés:

• Akik 2004. május 1. előtt kötötték a szerződésüket
• Akik 2009. július 26. előtt lezárták a szerződésüket
• Folyószámlahitelesek
• Hitelkártya tulajdonosok
• Vállalatok és egyéni vállalkozások

A napokban derült fény arra, hogy több lízingcég nem akart fizetni azoknak az ügyfeleknek, akik magánszemélyként vettek fel kölcsönt, amiből haszongépjárművet vásároltak. A Lízingszövetség és az MNB útmutatása szerint azonban ezeknek az ügyfeleknek jár az elszámolás.

Forrás: portfolio.hu

Téged NEM érdekelnek a cikkek? MOST akarod eladni az ingatlanod?
Akkor töltsd ki ezt a kérdőívet MOST!

Ha Te is keresed új otthonod, vagy eladnád meglévő ingatlanod, ne habozz vedd fel velünk a kapcsolatot >>>

Még több cikket ingatlan eladással kapcsolatban itt találsz >>>