HOGYAN FÉNYKÉPEZZ LE EGY INGATLANT

2013.01.27. Szűcs László


Fényképezni nem tűnik nagy kihívásnak…gondolnánk közülünk, ami rendben is van egy szimpla családi fotóhoz, melynek első látásra nincs tétje.
 
– Bemozdult? Valaki lemaradt a képről? Esetleg borús idő volt, vagy túl szikrázó napsütés?
– Nem probléma, igaz? Mindamellett már egyből nem tűnik olyan egyszerűnek, ha az ingatlanunkat kell körbefotózni ráadásul olyan szemmel, hogy egy teljesen idegennek is használható, sőt elég vonzó, és érdekes is legyen.
 
A fényképezés önmagában egy külön szakma.
Érdekes volt látni, ahogy szépen folyamatosan 2004-2007 között az internet átvette a szerepet az ingatlanértékesítés hirdetési eszközeként a nyomtatott sajtótól.
 
Azelőtt már 2003-tól használtam az internetes hirdetéseket, de akkoriban csak úgymond hab volt a tortán. Valójában 2006 előtt az ingatlanokat túlnyomórészt a nyomtatott sajtón keresztül adtuk el.
 
GYORS ÖSSZEFOGLALÁS, HOGYAN CSINÁLJ JÓ KÉPEKET, ÉS MIRE FIGYELJ:
 
– Sorrendben fényképezz már az utcáról, ahogy megközelíted, és körbe a telekről az épületet (ez a társasházakra is igaz!)
– A házat kívülről 45 fokos szögből fényképezd, látszódjon a szomszéd házból is részlet, ha közel vannak;
– Belül a lakásban kapcsold fel a villanyt, még ha nappal van akkor is, és enyhén húzd be a függönyöket, ha szikrázó napsütés van;
– A bejárati ajtónál kezdd kívülről, és haladj befelé, mintha most látnád először;
– A kép NE legyen túl sötét, se túl világos;
– A gépet egyenesen tartsd: ne legyen ferde a ház, és a szobák rajta;
– A gépet kattintáskor (exponáláskor) ne mozgasd: ellenőrizd, és ha bemozdult a kép, akkor csinálj egy jót, ami éles;
– Ha ez túl tömör neked, olvass tovább. A teljes leírást lent az e-bookban megkaphatod.

 
Amennyiben mégsem akarsz ingatlanossal üzletelni, jobb, ha nem sajnálod egy hivatásos fényképész segítségét kérni az ingatlan lefotózásában, vagy ha erre nincs pénzed jobb, ha megnézel jó pár ingatlan fotóját, hogy észrevedd, melyek a jók, mivel lehet vonzóvá tenni az ingatlant.
Első, hogy a fényképezőgép képességei, és különböző paraméterei is befolyásolják az elkészítendő kép minőségét.
Nem túlzom, ha arra bíztatlak, hogy inkább kölcsönözz ki egy komoly gépet, ha nincs, mert egy ingatlan eladásakor nagyságrendileg akkora pénz múlhat ezen, hogy jócskán megéri a képekre áldozni.
 
Kezdve a telekkel: jó, ha be van kerítve, le van vágva a gaz rendszeresen, nincs rajta szemét, vagy roncsautó, traktorgumi, illetve egyéb hulladék. Viszont nem olyan baj, ha van rajta valami bontandó ház, tároló, vagy egyéb „ereklye”, amiről viszont könnyen megismerhető, ha pont külterületen van. Ilyenkor az eladó tábla rengeteget segíthet a helyszínen. Lakóingatlanoknál ilyenkor hatványozottan nem árt, ha van kint házszám.
 
Sajnos a mi kis országunkban rengeteg helyen nincs kint a házszám, mely nekem személy szerint rendszeresen az idegeimet próbára tette korábbi munkám során.
Ez odáig elmegy, hogy bizonyos helyi önkormányzatok még az utcanév táblákat sem gondozzák, és pótolják elég sűrűn, ha eltűnnek, vagy csak egyszerűen ki sem teszik?
Ez tapasztalatom szerint nemcsak a szegényebb településekre igaz sajnos.
 
Szóval nem árt, ha a lakásunkban, illetve a környékén rendet raksz, aztán belül is rend legyen, ha már végre megtalált az érdeklődő téged.
Ami nem szerencsés és tipikus: száradó ruhák valamelyik szobában, mosókonyha híján.
A felmosó vödrök a szobákban, közlekedőkben nem mutatnak jól, és a nem teljesen lecsukott WC ülőke sem, pláne ha nem tiszta. Mivel a vevők jól tudják, ha azok nem tiszták, akkor a többi helység sem várható, hogy kellően tiszta lesz.

Szóval kellenek jó képek kívülről is, és nem baj, ha télen is nyári képekkel hirdetjük, viszont az baj, ha nyáron még a téli képek vannak fenn az interneten: igen silány érzést adhat, ráadásul arról árulkodik, hogy elég régóta árulják sikertelenül az ingatlant.
 
Először tehát kívülről a házat, és a környező házakat röviden bemutató képek kellenek, hogy a vevő jól láthassa a környezet hangulatát.
Vannak érdeklődők, akik messziről jönnek, és utaznak több száz kilométert, hogy egy pillanat alatt rájöjjenek, mikor a helyszínre értek, hogy be sem kell menni a házba.
 
Ezért a külső képekkel sok bosszúságtól kímélheted meg magadat is, és az érdeklődőt is. Ezután érdemes a kertet, majd a bejárattól kezdve sorban, mintha épp legelőször járnád be az ingatlant, minden látnivalót, és bejárási sorrendben a közlekedőből nyíló helységeket lefényképezni.
 
Mikor bent vagy mindig kapcsold fel a lámpát: ne legyen túl sötét, ne legyen túl világos. Fénnyel szemben legtöbb esetben érdemes vakut használni.
A szobákat igyekezni kell minél nagyobb szögben beteríteni, és az egyes részek, sarkok önállóan csak másodlagosak.
 
Javasolt úgy fényképezni, hogy látszódjon, amikor egyik helyiségből a másikba mész.
 
Bőven lehet képet készíteni egy lakóingatlanról, és környezetéről.
Amennyiben teheted, tegyél fel minél több képet, amely szép, és kommunikál.
 
A képek ne legyenek túl kicsik, de túl nagyok sem. Általában 2048 x 1536-os képméret, amely nem több, mint 700-800 kB méretű elegendő minőség a korrekt szemrevételezéshez, és könnyen le is tölthetők a gépek által.
 
Kerüld a túl világos, sem a túl sötét, sem az elmosódott képeket. Itt jön majd ki a géped minősége, és aki már látott rossz képet, és jót is, az könnyen értékeli majd, hogy mennyit is ér valójában egy jó ingatlanfotózás. Rengeteget nyerhetsz, ugyanakkor veszíthetsz is az ingatlanod lefotózásával. A minőség ennél a témánál igenis teszi a különbséget.
 
Ez a cikk egy jóval részletesebb leírás a „Hogyan fényképezz le egy ingatlant” című kiskönyv kivonata az itt megvásárolható képekkel illusztrált e-book formájában, melyből ha nem is profi fotóst, de legalábbis sokkal magabiztosabb ingatlan fotóst tudsz magadból kikupálni, és melyben több, mint 8 év ingatlanfotózási tapasztalataimat szedtem össze sűrítve, és kifejezetten ajánlom neked, amennyiben minél több esélyt szeretnél megadni annak, hogy az ingatlanod hirdetései hatékonyabbak legyenek, és hamarabb, de legalábbis belátható időn belül elkeljen.
 
Hogyan fényképezz le egy ingatlant?Most eláruljuk Neked, hogy…
 
– mivel rontják el legtöbben az ingatlan fényképezését;
 
– hogy tartsd kezedben a gépet, és mire figyelj a beállításokkal;
 
– mekkora képeket érdemes készíteni, ha hirdetni akarod az ingatlant;
 
– miért fontos az, hogy sorrendben készítsd a képeket, és mi a helyes sorrend;
 
– mit kell megtenned fényképezés előtt feltétlenül?
 
 
Tudtad-e, hogy…
 
– egy házat vagy lakást hány képpel érdemes hirdetni, és hogy hogyan fényképezz telket.
 
– mik azok hagyományos hirdetési vonalak az internet korszak előttről, melyek még esetenként most is eredményesek?
 
– miért mennek el nehezebben bizonyos településeken az ingatlanok?
 
– mikor ellenséged a napsütés fényképezéskor, és hogyan kezeld?
 
– hogyan ellenőrizhető le egyszerűen, hogy egy lakás jól van bevilágítva?
 
A TELJES E-BOOKOT ITT TUDOD MEGVÁSÁROLNI >>>
 
 
Téged NEM érdekelnek a cikkek? MOST akarod eladni az ingatlanod?
Akkor töltsd ki ezt a kérdőívet MOST!
 
 
Következő javasolt cikkünk…
MIK A PIACI ÁRAK, AVAGY MENNYIÉRT HIRDESD INGATLANODAT >>>
 
 
Eladó ingatlanjainkat itt láthatod >>>